Hát akkor így, karácsonyra, sok szeretettel hoztam meg a 10. fejezetet. :)
Remélem tetszik! Hogy őszinte legyek, még én sem gondoltam volna, hogy ilyen fordulatokat veszek a történetben, de lesz még ennél bonyolultabb is. :D Hanna nem tudja, hogy mit érez és ki iránt. Niall csak barát? Ki tudja... Na, és mi van Joshsal? Mi történt Laurával, akivel annyira jóban lett a kórházban? Ha innentől folyamatosan követitek a blogot, akkor mindenre fény derül! Jó olvasást! xx
MINDENKINEK KELLEMES ÜNNEPEKET KÍVÁNOK!
xxx
Shine, Vivus
Remélem tetszik! Hogy őszinte legyek, még én sem gondoltam volna, hogy ilyen fordulatokat veszek a történetben, de lesz még ennél bonyolultabb is. :D Hanna nem tudja, hogy mit érez és ki iránt. Niall csak barát? Ki tudja... Na, és mi van Joshsal? Mi történt Laurával, akivel annyira jóban lett a kórházban? Ha innentől folyamatosan követitek a blogot, akkor mindenre fény derül! Jó olvasást! xx
MINDENKINEK KELLEMES ÜNNEPEKET KÍVÁNOK!
xxx
Shine, Vivus
10.FEJEZET
A MAJDNEM CSÓK ÉS A CSÓK
 |
| Who? |
Úgy tűnt, az idő megállt. Mintha azzal, hogy magához szorított,
az órákat is visszafogta volna. Mintha azzal, hogy ujjaim a haját túrták, a
perceket húztam volna hátra. Mintha minden mozdulatunkon a pillanatok ott
táncoltak volna.
Tekintetében láttam az elfojtott vágyat az ismeretlen iránt. Mert nem igazán tudta még, hogy ki vagyok valójában. Elég volt neki egy röpke fél nap mindehhez? Csak egy töredéket látott még belőlem. De éreztem, hogy meg akar fejteni. Én pedig sokkal jobban megismerni őt.
Lassan hajolt felém, arcunk között csak pár milliméter volt. Meleg leheletét már éreztem számon. A szenvedély teljesen eluralkodott rajtam puhának és édesnek tűnő ajkai iránt. Nem tudtam, hogy amit teszek, az jó e, vagy sem. Fogalmam sem volt, hogy mit csinálok. De kívántam.
Aztán valamiért szánk mégis épphogy csak súrolta egymásét. Léptek hallatszottak, és egy számomra lágy dallamú, térdet remegtető hang csendült fel. Niallé.
-Ööö… Én… Csak… Gondoltam kijövök megnézni, hogy hol vagy… De látom… találtál elfoglaltságot. – Beszéde szaggatott és döbbent volt.
-Öhm… Igen… - hajtottam le a fejem.
-Hát akkor én… Szóval. Bocsánat, hogy megzavartam… ezt… az… akármit. – Újra szemeibe néztem. Furcsa dolgokat láttam bennük. Leírhatatlan gondolatokat. Az érzelmek kavarogtak benne. De nem csak benne… Bennem is. Ez az egész értelmetlen volt, és kínosan jött ki. Nem értettem a mellettem álló Josht, Niallt, magamat, és ezt az egész szituációt sem.
-Azt hiszem… Én megyek, és összepakolom a cuccaimat. Ti pedig addig csináljátok csak a „szörnyen titkos” akármit! – mondtam, és zavartan beszaladtam a házba, fel, egyenesen a szobámba. Becsuktam magam mögött az ajtót, és nekidőlve, gondterhelt sóhajjal csúsztam le a földre. „Mégis mi volt ez Hanna?”- kérdeztem magamtól. „Mik ezek az érzések?” Nem tudtam felfogni az azelőtt öt perccel történt dolgokat. Vágytam Josh csókjára, de bűntudatom lett, amikor Niall meglátta a „majdnem csókot”. Úgy döntöttem, inkább pakolok. De hiába próbáltam elterelni a gondolataimat, nem ment. A fejemben összekuszálódott minden. Egyben voltam csak biztos. Szerelmes vagyok. De kibe?
Tekintetében láttam az elfojtott vágyat az ismeretlen iránt. Mert nem igazán tudta még, hogy ki vagyok valójában. Elég volt neki egy röpke fél nap mindehhez? Csak egy töredéket látott még belőlem. De éreztem, hogy meg akar fejteni. Én pedig sokkal jobban megismerni őt.
Lassan hajolt felém, arcunk között csak pár milliméter volt. Meleg leheletét már éreztem számon. A szenvedély teljesen eluralkodott rajtam puhának és édesnek tűnő ajkai iránt. Nem tudtam, hogy amit teszek, az jó e, vagy sem. Fogalmam sem volt, hogy mit csinálok. De kívántam.
Aztán valamiért szánk mégis épphogy csak súrolta egymásét. Léptek hallatszottak, és egy számomra lágy dallamú, térdet remegtető hang csendült fel. Niallé.
-Ööö… Én… Csak… Gondoltam kijövök megnézni, hogy hol vagy… De látom… találtál elfoglaltságot. – Beszéde szaggatott és döbbent volt.
-Öhm… Igen… - hajtottam le a fejem.
-Hát akkor én… Szóval. Bocsánat, hogy megzavartam… ezt… az… akármit. – Újra szemeibe néztem. Furcsa dolgokat láttam bennük. Leírhatatlan gondolatokat. Az érzelmek kavarogtak benne. De nem csak benne… Bennem is. Ez az egész értelmetlen volt, és kínosan jött ki. Nem értettem a mellettem álló Josht, Niallt, magamat, és ezt az egész szituációt sem.
-Azt hiszem… Én megyek, és összepakolom a cuccaimat. Ti pedig addig csináljátok csak a „szörnyen titkos” akármit! – mondtam, és zavartan beszaladtam a házba, fel, egyenesen a szobámba. Becsuktam magam mögött az ajtót, és nekidőlve, gondterhelt sóhajjal csúsztam le a földre. „Mégis mi volt ez Hanna?”- kérdeztem magamtól. „Mik ezek az érzések?” Nem tudtam felfogni az azelőtt öt perccel történt dolgokat. Vágytam Josh csókjára, de bűntudatom lett, amikor Niall meglátta a „majdnem csókot”. Úgy döntöttem, inkább pakolok. De hiába próbáltam elterelni a gondolataimat, nem ment. A fejemben összekuszálódott minden. Egyben voltam csak biztos. Szerelmes vagyok. De kibe?
-Kész vagy, Hanna? – kopogott be Niall.
-Persze… Izé… Gyere csak be! – szóltam ki zavarodottan.
-Nincs más? – kérdezte a bőröndjeimre mutatva.
-Nincs.
-Jó. Akkor segítek levinni. – nyúlt a fogantyúkért. – Josh kapott egy hívást, el kellett rohannia, azt mondta, köszönjek el helyette.
-Oké. – böktem ki.
Levittünk minden csomagot, betettük az autó csomagtartójába, és elindultunk. Az út alatt kellemetlen csend állt be, ami így végtelen hosszúnak tűnt. Amikor végre megérkeztünk, kezdődött elölről a cipekedés. Niall egy szép vaskaput nyitott ki előttem. Bementem előre, és utasítására egyenesen sétáltam egy hosszú, járdaszerű részen. A bejárathoz értünk. Valami kódot ütött be a falra szerelt számokkal teli érintőképernyőn –gondolom, riasztó-, és csak utána nyitott kulccsal.
-Tessék! – tárta ki előttem az ajtót apró, bíztató mosollyal.
-Azta. – csúszott ki a számon. – Te jó ég! Ez komoly? Niall, a te házad is gyönyörű, de ez?! Húú… Haa. – A bejárat egy hosszú folyosóra nyílt, ahol szép, nagy szobanövények voltak.
-Örülök, hogy tetszik. – mondta. – Itt vannak a kulcsok, meg a kód. Nagyon vigyázz rájuk! Akár itthon vagy, akár mész valahova, mindig zárd be az ajtót és a kaput is, a kódot pedig a zöld gomb megnyomása után mindig írd be! Ha jól csináltad, pirosra vált. – tájékoztatott.
-Rendben!
-Majd eligazodsz, ugye?
Válaszul csak bólintottam.
-Akkor én megyek, mert oda kell érnem az interjúra. Szia! – karolt át a megszokottól eltérően, lazán.
-Szia… - mondtam kissé elkeseredve, majd követtem a kapuig. Megvártam, míg elhajt a kocsijával, és miután bezártam a kaput, bementem. A bejáratit is kulcsra zártam, beütöttem a kódot, aztán egy kisebb felfedezőtúrára indultam. Vagyis csak akartam. Mert feladtam. Gondoltam, így egyedül úgysem tudom, hogy melyik az én szobám. Végigmenvén a folyosón, a földszintet már úgyis átláttam, úgyhogy inkább leültem a szépséges nappaliban, és bekapcsoltam a telefonomat. Már nem volt annyi nem fogadott hívásom, csak négy Laurától. Amióta megismerkedtünk, tartjuk a kapcsolatot. Nagyon jó fej lány. Visszahívtam, és beszélgettünk egy kicsit. Elmondta, hogy egy házibuliban találkozott egy sráccal, és már randiztak is. Én is elmeséltem mindent, ami eddig történt, de ehhez Laura is csak annyit tudott hozzáfűzni, hogy „hallgassak a szívemre”. Miután letettük, felmentem netre. Rögtön magamra kerestem Google-ba, de szerencsémre még nem röppentek fel semmiféle pletykák velem és Niallel kapcsolatban. Semmi cikk, semmi kép. Megunva a netet, bekapcsoltam a TV-t, de végül a kanapén fekve elaludtam.
-Persze… Izé… Gyere csak be! – szóltam ki zavarodottan.
-Nincs más? – kérdezte a bőröndjeimre mutatva.
-Nincs.
-Jó. Akkor segítek levinni. – nyúlt a fogantyúkért. – Josh kapott egy hívást, el kellett rohannia, azt mondta, köszönjek el helyette.
-Oké. – böktem ki.
Levittünk minden csomagot, betettük az autó csomagtartójába, és elindultunk. Az út alatt kellemetlen csend állt be, ami így végtelen hosszúnak tűnt. Amikor végre megérkeztünk, kezdődött elölről a cipekedés. Niall egy szép vaskaput nyitott ki előttem. Bementem előre, és utasítására egyenesen sétáltam egy hosszú, járdaszerű részen. A bejárathoz értünk. Valami kódot ütött be a falra szerelt számokkal teli érintőképernyőn –gondolom, riasztó-, és csak utána nyitott kulccsal.
-Tessék! – tárta ki előttem az ajtót apró, bíztató mosollyal.
-Azta. – csúszott ki a számon. – Te jó ég! Ez komoly? Niall, a te házad is gyönyörű, de ez?! Húú… Haa. – A bejárat egy hosszú folyosóra nyílt, ahol szép, nagy szobanövények voltak.
-Örülök, hogy tetszik. – mondta. – Itt vannak a kulcsok, meg a kód. Nagyon vigyázz rájuk! Akár itthon vagy, akár mész valahova, mindig zárd be az ajtót és a kaput is, a kódot pedig a zöld gomb megnyomása után mindig írd be! Ha jól csináltad, pirosra vált. – tájékoztatott.
-Rendben!
-Majd eligazodsz, ugye?
Válaszul csak bólintottam.
-Akkor én megyek, mert oda kell érnem az interjúra. Szia! – karolt át a megszokottól eltérően, lazán.
-Szia… - mondtam kissé elkeseredve, majd követtem a kapuig. Megvártam, míg elhajt a kocsijával, és miután bezártam a kaput, bementem. A bejáratit is kulcsra zártam, beütöttem a kódot, aztán egy kisebb felfedezőtúrára indultam. Vagyis csak akartam. Mert feladtam. Gondoltam, így egyedül úgysem tudom, hogy melyik az én szobám. Végigmenvén a folyosón, a földszintet már úgyis átláttam, úgyhogy inkább leültem a szépséges nappaliban, és bekapcsoltam a telefonomat. Már nem volt annyi nem fogadott hívásom, csak négy Laurától. Amióta megismerkedtünk, tartjuk a kapcsolatot. Nagyon jó fej lány. Visszahívtam, és beszélgettünk egy kicsit. Elmondta, hogy egy házibuliban találkozott egy sráccal, és már randiztak is. Én is elmeséltem mindent, ami eddig történt, de ehhez Laura is csak annyit tudott hozzáfűzni, hogy „hallgassak a szívemre”. Miután letettük, felmentem netre. Rögtön magamra kerestem Google-ba, de szerencsémre még nem röppentek fel semmiféle pletykák velem és Niallel kapcsolatban. Semmi cikk, semmi kép. Megunva a netet, bekapcsoltam a TV-t, de végül a kanapén fekve elaludtam.
Hamarosan kopogásra ébredtem. Mire magamhoz tértem, már
kicsit türelmetlenebben hallatszott. Kómás voltam még, ezért a kulcsot nem hogy
nem tudtam beledugni a zárba, de még el is ejtettem. Beütöttem a kódot is.
Amikor végre sikerült, a zár kattant, és az ajtó kinyílt. Niall állt velem
szemben, kezében a Just One Hug-os füzetemmel.
-Szia… - Kis félelemmel néztem felé, mert tudtam, elolvasta.
Nem válaszolt semmit, csak határozottan hozzám lépett és derekamnál fogva magához húzott.
-Ez… Mind igaz? – suttogta mélyen a szemembe nézve.
Bátortalanul bólintottam.
-Az a valaki, aki „megmentett”, és akit szeretsz, én vagyok? – simított ki pár tincset az arcomból.
-Igen. – feleltem.
-Az jó. Mert én is szeretlek. – Niall arcomon végigsimítva ujjait az állam alá nyúlt, óvatosan megemelte fejemet, és megcsókolt. Csupán pár másodpercig tartott, de nekem elég volt ahhoz, hogy végre rájöjjek, ki iránt erősebb a szerelmem.
-Szia… - Kis félelemmel néztem felé, mert tudtam, elolvasta.
Nem válaszolt semmit, csak határozottan hozzám lépett és derekamnál fogva magához húzott.
-Ez… Mind igaz? – suttogta mélyen a szemembe nézve.
Bátortalanul bólintottam.
-Az a valaki, aki „megmentett”, és akit szeretsz, én vagyok? – simított ki pár tincset az arcomból.
-Igen. – feleltem.
-Az jó. Mert én is szeretlek. – Niall arcomon végigsimítva ujjait az állam alá nyúlt, óvatosan megemelte fejemet, és megcsókolt. Csupán pár másodpercig tartott, de nekem elég volt ahhoz, hogy végre rájöjjek, ki iránt erősebb a szerelmem.
