5. Fejezet - Kiegészítő fejezet, felvezetés a történetre

Sziasztok!  Ez a fejezet, nem egy megszokott fejezet, és nem is hosszú. Inkább nem is mondanám fejezetnek, hanem inkább felvezetés a további, tartalmasabb cselekményekre. Hát, remélem tetszik, hosszabb részt majd remélhetőleg a hétvégén hozok.:) Köszönöm a két rendszeres olvasót. Ó, és ez sem lehet véletlen (Niall szerencseszáma a 3-as, ha jól tudom) :

5.FEJEZET

Kiegészítő fejezet,
felvezetés a történetre

Ledöbbenve bámultam a telefonom képernyőjét. Nem tudtam, és talán nem is akartam elhinni. Remegő kezeim között a BlackBerry-m szinte ugrált, ujjaim pedig bukdácsolva keresték a betűket a billentyűzeten. Végül sikerült egy értelmes szöveget bepötyögnöm és elküldenem. Akkor már üzenetben, mert Niall bekövetett.

„Hanna Tavaszi at 20:22 : Hogyan ’lássam meg a szépet’? Mindenki csak a rosszat mutatja. És nem akarok panaszkodni, csak…”

Alig telt el pár pillanat, már jött is a válasz. A szívem olyan gyorsan vert miközben olvastam, hogy féltem, szívrohamot kapok.

„Niall Horan at 20:22 : Nem. Semmi gond! Próbálj pozitívan hozzáállni az élethez! Ez lehet, bénán hangzik… Sőt, biztos. De beválik.:) Nem teszed meg, ugye? Nem tudom, mit terveztél, nem is akarlak faggatni, de… Ne! ”

Kis időbe beletelt, amíg teljesen le tudtam fordítani, mert olyan szófordulatot is használt, amit előfordulhat, hogy tanultam, de már nem emlékeztem rá. Könnyes szemekkel írtam a vissza. Nem tudtam mit, így egy egyszerű, de annál többet mondó válasz mellett döntöttem:

„Hanna Tavaszi at 20:23 : Köszönöm!”

A válasza pedig ez volt:

„Niall Horan at 20:24 : Mit?:) Sajnálom, most el kell mennem. Rádiózni megyünk a fiúkkal.”

Én gyorsan még megkérdeztem, hogy „melyikhez”, ő pedig gyors válaszolt, hogy „a BBC1-hoz”, aztán elköszönt. Hamar be is kapcsoltam a notebookot, amit Laura szerintem akkor már el is felejtett, és elindítottam a BBC-t. Nem egyből ők voltak, körülbelül fél órát kellett rájuk várnom. Jó volt hallgatni, ahogy életvidáman beszélgetnek és nevetnek. Aztán elhallgattak, és felcsendült a What makes you beautiful. A kórházi szobát vidámsággal töltötte fel. Már megint csak én voltam fekete.
A dal után, a műsorvezető kérdezősködni kezdett. Mindenről. Én pedig meglepődtem. Teljesen.

-Mi a legemlékezetesebb dolog, amit egy rajongóval éltetek meg? – érdeklődött a másik házigazda.
-Nem is tudom… Talán… Amikor egy vak lány azt mondta, hogy bár nem lát, gyönyörűnek gondol. – felelt legelőször Zayn.
-Ööö… Én erre azt hiszem, nem tudok válaszolni. Nem emlékszem, hiszen összesen már harmincöt lánnyal jártam. Javítsatok ki, ha rosszul tudom. – nevette el magát Harry a cikkekre utalva.
-Nagyon sok dolog repült már felénk. – mondta Louis.
-Ó igen… IPone-ok és minden féle női dolog is. – vágott közbe Liam.
-És te Niall? – kíváncsiskodott a műsorvezető. Szinte láttam, ahogy mindenki őt fürkészi.
-Nos… Öööö… Ma történt egy kisebb dolog, ha nevezhető „kicsinek”. Kaptam egy levelet, ami jócskán megrendített. De… Legyen ennyi elég. – beszélt Niall.

A továbbiakban már nem hallottam semmit, mert lefagyva ültem az ágyamon.
-Mi van? Ez komoly? – ráztam meg a fejem tágra nyílt szemekkel.