6. Fejezet - Life is a short trip

Sziasztok! Itt lenne a 6. fejezet. Remélem tetszik. Ez már valamennyivel hosszabb, mint az előzőek. Itt most ugrottunk egyet az időben, és a helyben. Ebben már ténylegesen benne van Niall, és Josh is. Nem is szaporítom a szót tovább! Jó olvasást!
Just some word: Vivus ♥

6.FEJEZET

Life is a short trip

-Hanna? – szólított meg a hátam mögül valaki, tipikus angolos kiejtéssel.
-Tessék? – fordultam hátra. Egy  barna hajú srác állt ott.
-Szia! Josh Devine vagyok. – köszöntött angolul, miközben egy pillanatra felemelte a napszemüvegét.
-Josh? Áh, szia! Én… Ööö… Te jó ég… - dadogtam. A One Direction dobosa gonosz mosollyal figyelte szenvedésemet.
-Niall küldött érted. Azt mondta, nem akarja, hogy a holnapi újság címlapján legyél. Én pedig szívesen vállaltam a fuvart. Hölgyem? – udvariaskodott nevetve. Felvette a két utazómat, és elindult… Valamerre… Valahova… Nem tudtam merre. Így megfogtam gurulós bőröndöm fogantyúját, és magam után húzva azt, követtem. Keresztülmentünk az egész épületen, és az egyik terminál melletti parkolón is.

Egy kék autó mellett álltunk meg. Josh kinyitotta csomagtartót, és berakta a cuccaimat. Én csak izgatottan figyeltem, közben pedig azon gondolkoztam, hogy „Errefelé minden srác atomhelyes, vagy csak káprázik a szemem?”.
-Nincs bezárva. – biccentett az ajtó felé. Bólintottam egyet, aztán megfogtam a zárat, de Josh egyből megkérdezte, hogy „Te akarsz vezetni?”. Én kínos vigyorral a fejemen megkerültem a kocsit, majd beültem az anyósülésre.  A visszapillantó tükörben láttam, ahogy éppen egy kottatartót (?) cibál ki valami alól, és bedobja a hátsó ülésre.
-Te mindig ilyen szótlan vagy? – kérdezte, miközben behuppant mellém.
-Nem. Csak… Olyan furcsa ez az egész. – válaszoltam.
-Csak nem izgulsz?
-Nem tudom. Talán… Egy kicsit. – sütöttem le a tekintetemet. – Egyébként még be sem mutatkoztam. Hanna Tavaszi vagyok.
-Tava… Mi? – nézett rám összeráncolt szemöldökkel.
-Tavaszi. De… Legyen akkor Spring. Ez az angol megfelelője. – vigyorogtam.
-Szóval akkor Hanna Spring?
-Igen. – bólogattam. Josh beindította a motort, és elindultunk. Már megint nem tudtam, hogy hova.

-Úgy tudtam, a sztárok fekete dzsippel, vagy limuzin szerű autókkal szoktak járni. – törtem meg az út alatt beálló csendet.
-Ááá… Én nem vagyok „sztár”. Inkább csak egy… Híresebb bandatag, aki nélkülözhetetlen a zenéhez. – felelte, miközben a kormányon dobolt.
-Értem. Ez jó! Nem vagy elszállva magadtól.
-Mindig próbálok a földön maradni. – vonta meg a vállát. – Milyen volt a repülőn? Nem féltél?
-Kicsit. De csak az elején. Olyan gyönyörűek voltak a felhők. Mintha vattacukor, vagy nem is tudom mi lett volna. – áradoztam.
-Te hol is laksz? – kérdezte.
-Budapesten. Te szereted Londont? – érdeklődtem én is.
-Igen. Nagyszerű város, majd meglátod. – mosolygott az utat figyelve, mert pont parkolt. – Hát, itt volnánk. Megérkeztünk.
-Ööö… Hova is? – néztem rá.
-Niall házához.
-Mi? – kerekedtek el a szemeim.
-Nyugi, nem nála fogsz lakni. – röhögött fel. Bólintottam egyet, aztán bátortalanul kiszálltam a kocsiból. Megvártam, míg Josh mindent kipakol, aztán a bőröndömet húzva a cipekedő srácnak magyaráztam olyasmiket, hogy „Mégis hol fogok lakni?”, „Jó, hogy tájékoztattatok…” vagy „Nem, nem tégla van benne, csak a cuccaim.”.

Még a nappaliban is vitatkoztam, amikor valaki lekiabált valahonnan az emeletről:
-Hallom össze is barátkoztatok.
-Hát persze! De magyarázd már el neki, hogy hol van a szállása. – ordított vissza Josh.
-Abban a lakásban, amit a srácokkal közösen vettünk. Ha nem tudunk a munka miatt hazamenni, akkor ott szoktunk aludni. – mondta ugyanaz a hang szaggatottan. Ahogy felnéztem a lépcsőre, elvigyorodtam. Niall sietett lefelé.

Amint leért, köszönt, és megölelt. Meglepődtem, mert tudtam, hogy az emberek itt sokkal közvetlenebbek, de nem gondoltam, hogy ennyire. Végül viszonoztam.
-Mi a baj? Nem vagy jól? – fürkészett, miután elengedett.
-De, azthiszem igen. – töröltem le egy örömkönnyemet. – Furcsa, de már nem is emlékszem, mikor volt utoljára ennyire jó napom. És arra sem, hogy ilyen jó érzés boldognak lenni.  Nem hittem volna, hogy valaha eljutok Angliába. És… Jó, hogy látlak. – vallottam be. Niall újra átkarolt, aztán megkínált egy üdítővel.